Bakajsza András    prózaversekből fölépített falu: Szajla

(Jegyzetek Oravecz Imre Halászóemberéről)„kaptál morzsákat egy épebb világból, /láttál megsemmisülni egy kultúrát”(Ötven után)A jó félezer oldalas könyv hátulsó borítójának adatközlő fülszövege fölött a költő arc-képe látható szemtől szemben, fekete-fehérben. Alatta az egyetlen életrajznyi mondatmindennél meghatározóbb, ami vele történt: Oravecz Imre 1943-ban született Szajlán.Akarva-akaratlan egy másik arc, egy bronz szoborfej bukkan elő emlékezetemből:Rilkeé, Fritz Huf műve (Keresztury Dezső jellemzésével). Úgy vélem, egyik-másik meg-állapítása elmondható Oravecz Imrére: „Olyan ember arca, aki megtapasztalta a világ je-lenségeit, s most már csak befelé figyel, ihletének, sugalmainak forrására: a szellemre...Nem bölcs és higgadt arc: a megfékezett, korlátok közé kényszerített emberé...” (Akönyvbeli fényképen Oravecz Imre bajusza, kecskeszakálla sötétbarna még. Azóta, aHalászóember 1998-as és 2006. évi kiadásának idejére fehérbe fordult a barna s mégmélyebb árkot ástak arcán a szembenézésre és számvetésre késztető esztendők. ) Mozai-kokból ugyan, de a Halászóember verseiből is összerakható ez az arc: „Anyámra ütöt-tem... őt látom... az ő elroncsolt, szomorú, öregkori arcát... ugyanaz a lassan megtörőfény a tekintetemben...” (Szemtől szemben)A Halászóember alcíme: SzajlaTöredékek egy faluregényhez(1987-1997)Az alcím kapcsán eszünkbe villanhat a szinérváraljai Sylvester János forró vallomása:„Itt pillantottam meg a napvilágot, s mindenemet neki köszönöm. ” Az Újszövetség –fordító ajánlásából érdemes ideírni intelmét: „... tíged az isten / Elveszt, és nyomos ittnem lehet a te neved. ”És most mutatkozzon be a szülőfalujának, a szépnevű Szajlának időálló emléket állítóOravecz Imre! „O. vagyok, az sz. -i, idősebb O. egyetlen fia, az M. – hegységbeli / O. –nemzetség egyenesági leszármazottja, foglakozásomra nézve írnok... éppen betöltöttemnegyvenedik évemet, és ebből az al- / kalomból hazalátogattam a szülőfalumba, atyám ésanyám öregek már / ... illendőségből sorra jár- / tam a rokonokat, az élők után a holtakkövetkeztek... végül... kijöttem ide a tóhoz... ki- / jöttem, hogy gondolkozzam, és szá-mot vessek eddigi életemmel... „ Ez az egy harmincsoros körmondat jellegzetes oraveczialkotás, a Szép versek 1984-es kiadásában lelhető föl mint amelletti bizonyíték, hogy anegyven körüli költő önazonosulón, egyre tudatosabban készül élete főművére. Azt, hogyszajlai, hogy Mátra–hegységbeli a nemzetsége, meghatározónak tartja, akárcsak a prófé-ták próféciájuk in medias res kezdésekor. Gondoljunk Illésre: „A gileádi Tisbéből valóIllés, a tisbei így szólt...” Jeremiásra: „Jeremiásnak, Hilkija fiának, aki abból a papi nemzettségből származott...” Vagy vegyük Ámoszt, a föld fiát: „Egy tekoai pásztornak,Ámosznak a szavai...”A szajlai Oravecz a mit mondasz magadról kérdésre „...dinasztiakori kínai költő mo-dorában” felel s írnoknak mondja magát. Ezt a végső meghatározást Pilinszky is leírtafoglalkozásként (Intelem c. költői hitvallásában): „Ne a lélegzetvételt. A zihálást. / Ne anászasztalt. A lehulló / maradékot, hideget, árnyakat... Írnok, / akkor talán nem jártál itthiába. ”Aki utolsó megélője, e megélők egyik kiválasztottja volt az ezeréves magyar falunak(majdcsak nemzedéknyi ideig), annak a kor falára kell írnia amit kapott, amit látott. (Mert„szeretted az igazságot, / gyűlölted a hazugságot, / nem alkudtál meg...” – amint olvas-hatjuk az Ötven utánban. )Akkor most c. és kezdetű írása számvetés a negyvenen innenivel és számvetési előké-szület a várható, remélhető vagy legalábbis elképzelhető jövővel. Pár év még s megkezdia Halászóembert „egy faluregényhez”, immár egy célra összpontosított és végső formá-ban. A Szajla – motívumok, emlékek, vágyak törvényszerűen föl – fölbukkannak máskorés másutt is, szerelemben, volt – szerelemben pl. a Mi lett volna soraiban: „ ... mi lettvolna, ha nyaranta az sz-i tóban fürdünk”. Szintén a Szép versek között (a 80-as évek má-sodik felében) kiolvashatóan ráérezhetünk válságainak lezárultára, illetve átrendeződésé-re, akár a Fogy időm sok vesszője és egyetlen pontja között: „... már / csak az egyszerű...és érthető dolgok érdekelnek, kö- / vek alakja, felhők futása, szél zúgása, vizek folyása...nö- / vények, állatok halála, ilyenek és hasonlók. ” Mígnem a 88. évi kötetben Szajla fő-cím alatt három „tanulmány”– t találhatunk „egy regényhez”, így a Halászóemberkönyvcímadó verset, a Port és a Katonasírokat.Az emlékezet akár a tó; a merülési mélységtől függ, mennyi mindent rejt. Jézus emlé-kezetes metaforája („És emberhalászokká teszlek titeket”) mutatja (noha más értelem-ben), hogy az embersorsok, helyzetek, (át)változások írásba mentése akkor lesz maga isemlékezetes, ha előbb lélekké lényegül, aki „fogni szeretne még valamit”. A címadó„halászóember” lám, ismerős valahonnan: rokona „az öreg halász”–nak. „... emlékezeté-ben halászik”, mint az a világgá ment, aztán hazatérő Szajla– járó és végérvényesenszajlaivá váló írnok. Ki–ki a maga helyén és idején fogást remél, nagy fogást „mielőtt el-megy”. Törlesztés, adósságtörlesztés a prózaversekből felépített Szajla, nyom-hagyás,miután hetedízigleni (és Isten tudja csak, hányadízigleni) őseinek Szajlája, az 1943-banszületett Oravecz Imre Szajlája – ha nem nyomtalanul is – megsemmisült. (Amit megha-gyott „a közös”, az padlásra, fészerbe került. Kétélű a kérdés az Epilógusban: „meg lehetőrizni, meg lehet semmisíteni egy élet, egy kultúra feleslegessé vált / kellékeit?”)Tanulmányok egy regényhez máskor is jelennek meg, mígnem meglelik végső helyü-ket a regény nagyságrendű és terjedelmű Halászóemberben, ahol is Töredékek egy falu-regényhez alcímmé változnak, – s kiegészülnek –től -ig évszámmal.A Halászóember figyelmes megolvasója lépten – nyomon kísértésbe esik: ne mondja –e a Szajla – könyvet faluregénynek, egyedülálló faluregénynek, noha a szerző óvatosság-ra, mértéktartásra int a töredékek egyértelmű szóval és a műfaji megjelöléshez fűzött ha-tározóraggal. (Tudniillik, egy faluregény vagy falueposz soha nem lehet teljes.)

Oravecz Imre Évszázadnyi időből hasítanak belénk Ady kijelentő mondatai: „Milyen csonka ma aHold... Minden Egész eltörött, / Minden láng csak részekben lobban, / Minden szerelemdarabokban...” Kortársa, Rilke leszögezi: „Elönt a sok... Széthullunk mi is. ” Vagy ve-gyük József Attilát: „...csak ami nincs, annak van bokra... ami van, széthull darabokra. ”Ám a töredékek a valahai egész részei. Sütő András tükörcserepekből rakja ki gyermek-korát, a nem teljes képet (az lehetetlen), hanem a fölmutatásra és megőrzésre mégis ér-demeset, hogy kirajzolódna Pusztakamarás a mában is. Az Anyám könnyű álmot ígérnaplójegyzetei „parányi világ”– ba visznek, s ez a jelzett szó nem képtelenség. Egy faluegy világ volt. (A Szatmár megyei Magosliget boldog emberré tette Móricz Joó Györ-gyét, holott a regény szociográfiája másról beszél. )A hagyományos faluregényen vagy novellafűzéren formálódott ízlésű olvasó vagy re-gényes vagy szociográfikus nagy– és kisepikára gondol, mikor megakad szeme a műfajimegjelölésen. Szabó Pál Talpalatnyi földjére, Mikszáth Jó palócokjaira, vagy az ideért-hető Balogh-család történetére, Veres Péter hallatlanul gazdag paraszti világára, melyvalóságos tárháza a népi kultúrának, társadalomrajznak, néprajznak.Természetesen világirodalmi alkotásokra is, a négy évszak örök körforgásába ágyazottReymont-regényre, a Parasztokra. Lipce lakóinak arcéle, mindennapjai, nem idegenek aközép- keleteurópai, így a magyar olvasóknak. Örök jelkép lehetne mindenütt, aholföldmíves kultúra alakult ki. Az öreg Boryna, amint fölkel szélütöttségéből, vetőmagzsá-kot vesz magára, s már indul is. . . Vetés ideje van: vetni kell, ha nem is épül föl az em-ber, s a tavaszt sem éri meg.Száz év magány – jut eszünkbe a latin – amerikai Garcia Márquez költött faluja,Macondo, amely valójában az író szülőfaluja s gyermekkorának színtere. A Buendía csa-lád históriája időről időre megérinti vagy meg is fogja a könyvbe feledkező lelkét. Csak-úgy, mint a falun tovább élő középkor hagyományai, amit a magyar Oravecz Imre máségövben érzékeltet.

Óhatatlanul társítódnak a töredékekből is fölépíthető Szajla faluregényhez helység cí-mű és helységhez kötődő irodalmi szociográfiák: (az Oravecz-versben Szajlára látogató)Illyés tárgyias leírása a Puszták népéről vagy Nagy Lajos „egy napnyi” Kiskunhalomjastb. Érdemes idézni az Illyés Gyula Szajlán c. monológból a „látogatást” megokoló soro-kat: „...mesélek magának. Arról, mi történt itt, és miért. Nem, mert / újat mondok vele,hanem hogy jól mondom-e. ” A mi történtre ez a vers is válaszol. 1983-ban (előbb a Szépversekben) így sorakoznak a riasztó – és már orvosolhatatlan – jelzések: „Találkozott va-lakivel a még itt lakók közül? Látta a düle- / dező bognárműhelyt? Nem szegte kedvét apusztulás képe? ...elhagyott szérűk, üres is- / tállók, megroggyant csűrök... rozsdáseketeliga... csalán... bürök...” (Ráolvashatnánk Nagy László Zöld Angyalát!)Oravecz korszakos vállalkozásának mértékére és mércéjére következtethetünk a márlezárt életművű Illyéshez szóló „jól mondom-e”, a nagy írói titkot asszociáló, ám nemkérdő hangsúlyú szavaiból. A legjobbakat szem előtt tartóművészi teljesítmény biztosítéka a beszéd befejezése: „...úgy van itt, hogy nincs itt. ”Tárgyiasság és személyesség együtt jár az ő három nemzedékes, három korszakos köny-vének faluvilágában is.1963-ban, derékroppantó diktaturában írta Czine Mihály a Talpalatnyi földről: „A teg-nap falujáról nem ismerek szebb regényt. ” Akkor még, a 940-es évek elején ki gondoltavolna, hogy itt a 940-es évek végétől szovjet típusú kolhozokba tereléssel pusztulásba so-dorják a sokszázados földmíves kultúrát? Történelmi tragédiához, kimúláshoz nem illikszép regény, anekdotikus, idillbe hajló ábrázolás, még csak szentimentális elégia sem. Azigazság való hozzá, a könyörtelen igazság, újfajta földolgozásban.Oravecz Imre kedveli a Mikszáth-elbeszéléseket, -regényeket, tudjuk a Halászember-ből. A „kis műfaj”, melyben Mikszáth megörökíti szülőföldjét – távol a bölcsőhelytől,Szegeden – fölemlegethető, mikor Oravecz Mátra vidéki faluja, költőfiának szülőföldikötődése, sőt meghatározottsága életművében, legnagyobb s legeredetibb alkotásában, aHalászemberben olyannyira nyilvánvalóvá válik. „Számomra ez a falu az első hely, aHELY” – vallja változatlanul, miközben sok verse éppen a változást, a legfőbb törvénytboncolja. (Mint a zsidóknak – bárhol is születtek – Jeruzsálem a legfőbb örömük és bá-natuk. ) De csak akkor hű hozzá, ha tárgyiasan elemzi az események, a változások – éserőszakos változtatások – okait, a miért történt következetességével. (Mikszáth erről ele-ve lemondott. )A szajlai parasztfiú, magyar – német szakos középiskolai tanár, jóval messzibb megyaz északi hegyek karolásából, s nagyapja, apja nyomán is járva, Észak-Amerika különbö-ző tájain él. Arizonában puebló indiánok, illetve a hopiktörzsi területén élete sorsfordító élményével szembesül. Két év közöttük, egy többezeréves földmívelő kultúrában, megváltoztatta őt. (Rilke Egy archaikusApolló-torzó kapcsán sürgeti a változtasd meg-et. Oraveczre úgy érvényes ez, hogyrátalál Szajlára, céltudatosabb, még letisztultabb lesz. Tudván tudja ezekután, hogy mi adolga a világon. (A hopik könyve, Oravecz műve, meditatív olvasást igényel. )A tiszaháti falu küldöttjének: Móricznak vallomása igazolódik mindannyiszor: „Aművészethez a fájdalom emel és a krisztusi feltámadás. ” A forrás rendre Tiszacsécse,Szklabonya, Biharugra és a többi szülőhely. A szajlai Oravecz Vallomásában mélyről bugyognak felszínre a forró szavak: „Itt vagyok, / atyámfiai és atyámlányai, / ti, úgynevezettkétkeziek... fajtátokbeli vagyok, / tőletek származom, / tőletek kaptam... azt a képessé-gemet is, / mellyel verset írok...” (Hosszan folytathatnánk a sort. ) „Ez itt falu, az én fa-lum. / Innen jöttem és ide térek...” –mint harangütések, úgy hullanak Érmindszentre Adymutató névmásai, főnevei és egymást feltételező, kiegészítő igéi. Oravecz Imre nem sétátígér, még csak nem is sok sétát. Neki Szajla: Élő múlt. Ily módon feladatának tartja (ez ahozzáillő szó), hogy ne engedje vele halni. Hogy a hagyományostól eltérő módon, meg-maradó írásban megmutassa, hogyan éltek elei, rokonai, falubelijei, (a történelemben csakmisera plebs contribuens, a szegény adózó népnek nevezettek) a földtől és alapvető mun-kaeszközeiktől való megfosztásukig, sőt a „közös”-be kényszerítésük utáni időig. „Márnincs más, csak ami volt, / a falu... a megállt idő,az örök nyár. ” Így kezdődik és így fejeződik be az Élő múlt. (Nem érdektelen talán:Szabó Lőrinc is örök nyárban látta – láttatta Tiszabecset a Tücsökzenében. )Örök társak, így nevezi őket: „mind itt vannak a kedvesek, a drágák, / kiket szerettem,kik szerettek, de már elmentek... követnek mindenhová, Dolyinába... Amerikába... ésvelem lesznek a mennyben is. ” Így válik érthetővé az első olvasásra meghökkentő, delegalábbis elgondolkodtató interjúrészlet: „...a földműves indián kultúrán keresztül talál-tam rá Szajlára... alig maradt belőle valami, később pedig már semmi...” Nos, a semmi-ből, az alig valamiből sorsokat teremt, amint Eszterházy Péter találóan megállapítja.„Adott szót azoknak, akik nem tudnak beszélni. ” A Dunánál József Attilája ezt ígymondja ki: „Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak, / öltek, öleltek, tették, ami kell...Enyém a múlt és övék a jelen. / Verset írunk – ők fogják ceruzámat / s én érzem őket ésemlékezem. ” A teremt ige valóban illő kifejezés, s Oravecz is ilyen értelemben terem-tette meg faluját el nem rontható, precízen megszerkesztett versekből – az én és a falumagányában. Tehát nem sebes villámmal csapva (miként A Magánossághoz Csokonaijaszemléltette) hanem szabatos szavakkal, szigorúan tárgyszerűen, tanulmányozva mintegya helyszíni objektumot, erdőt, mezőt, tárgyat – és embert.Édesanyja emlékének ajánlotta a Halászóembert, nem csak az erős fiúi szeretet okán.Azért elsősorban, mert ő volt a „legszaljaibb szaljai. ”Én és a falum. Chagall festményén fölnagyítva szerepel az emlékező, egyszerre ro-hanják meg emlékei, a szürreálissá vált reális világ. Oravecz többnyire kivonja magát aversszerkezet tengelyéből. Szajlája válogatott idősíkokon épül, versről versre népesül,gyarapodik emberi kapcsolatokban; növény – és állatvilággal egészül ki, nevek bukkan-nak elő, természeti, bel- és külterületiek, létesítménynevek, közlekedésiek, vízrajziak, ál-lattartásiak, szolgáltató lakóépület nevek,mint a természetes névadás korának tanúi – a legrégebbi időkről is regélhetnek. Necsodálkozzunk a versek szerves részét képező szóföldrajzi vizsgálódásokon.Szajla, a falu, a magyar falu mindenestől támad föl, kel ismét életre. Holott az oktro-jált történelem vasekéje kifordította természetes járásából, vasboronája pedig úgy el-egyengette (a 960-as évekre), hogy tisztességes temetésre sem futotta a múltat végképpeltörlők uralma alatt. (Az oroszoknál Jeszenyin temette elégikus líraisággal:„Idegen vaskarok, mogorvák, / az ilyen dalt nem tűrik el. / Kalász – lovak fejük te-metkezőhelyek stb... És mindezeken innen: személynevek, utca- és dűlőnevek lehajtják – / nekik a régi gazda kell. ” Ő is megjárta a nyugati világot, Amerikát, míg-nem hazatérve felforgatva találta az otthoni falvakat, szülőfaluját, ihletének forrásvidékét.Borongva szól, magára maradtan: „Elmúlt a förgeteg. Kevesen bírtuk épen. / Hány nemfelel a hívó szóra! / Most az elárult földre visszatértem, / ahol nem jártam nyolc év óta. /Kit hívjak? . . . ott, hol álldogált szülőlakom, / mostan hamu hever és úti homokréteg. ”)Oravecz – a záró ciklust, a Közelítő napot leszámítva – pórázra fogja a poétikusságotkönyvében. Mint mérnöki pontosságú megfigyelő és párját ritkító tudatos emlékező, azobjektív lírát részesíti előnyben (lelki alkata szerint), s feddhetetlen tárgyilagossággaltárja olvasói elé szülőhelyét – térben és időben. Miért? A konkrét feleletet a bármikori rá-kérdezésre Nemzedéktársaimhoz forduló versében – az ő szava szerinti „jó” versében –fedezhető fel: tartozott vele magának, őseinek, az utókornak. Tegyük hozzá: a családjá-nak az Oravecz –”had”– nak a szajlaiaknak, a volt szajlaiaknak is. Úgy természetesen,hogy plebejus érzés fűti – nagy, összegző alkotásit első olvasásra észrevehetően – hely-szín és tárgyverseit is.Szokatlan könyv az Oravecz Imréé. Aki nem élte, élhette meg a hagyományőrző (akultúraőrző!) paraszti kultúra természetességét, majd tervszerű szétzilálását, (nem a múló– változó idő által érintetett, hanem a bolsevik önkény eszközeivel és módszereivelelvégzetett) -, az nem ismerheti, nemigen értheti a költő nem múló megrendülését, felpa-takzó fájdalmát. Emeljünk ki két szót Alexa Károly tanulmányrészletéből: a mindent és asemmit. Az „ahol minden megvolt” Szajlája helyett az „ahol már semmi sincs” Szajlájafogadta a haza-hazatérő meglett embert. Szerencsére-és minden faluszerető, falubecsülőszerencséjére-, a közülük vétetett Oravecz Imre emlékezetében, látásmódjában (jól csak aszívével lát az ember) sok minden megvan. Ezt a sok mindent ő töredéknek nevezi, s ezígy van rendjén, noha ezekből a darabokból és szálkákból egybeilleszthető a kerítésenbelüli és kívüli szajlai élet a maga növényi, állati, emberi világával. Az eligazodást Szó-magyarázatok (tájszavak, angol kifejezések értelmezése), Névmutató, Címek betűrendbensegítik a Tartalomjegyzék előtt.A nyolc fejezetre tagolt, vaskos könyv első részének címe: Baji – pást. Egy személy ésföldrajzi név. Buksi I. az első írás címe. Pusztulást, a kedvenc kutya pusztulását láttatja,az élőbeszéd szólamaira tagolt, úgyszólván soronként változó terjedelmű a vers és prózahatárain álló oraveczi alkotás. Az Oravecz – porta udvaráról indul a falufölépítő vállalko-zás. Lehetne jelkép a portaőrző korcs pusztulása, a visszavonhatatlanul elpusztult, meg-semmisült falu jelképe.Az emlékezet hálójában egy emberi létesítmény, egy kőfal akad fenn másodikként, anagyapjával, az apjával, a testvérhúgával és a szomszéddal. Költők tudják csak – JózsefAttila pl. – mások számára is jelenné tenni a semmibe tűntet: „Enyém a múlt és övék ajelen... s én érzem őket és emlékezem. ”