Nyelvi országjárás

Tisza-túra, Túr-túra

Az utazás mindig nyelvi utazás is egyben. Utazás közben az ember, ha figyeli környezetét, más és más nyelvi szokásokkal találkozik. S ahogy megcsodáljuk a népviseletet, az ételeket, a történelmi emlékeket, úgy akaratlanul fölfedezzük a nyelvi szokásokat is. Most éppen a „tiszatúrázókét”.

Bár kétéves koromban egy kilométert sodort el a Rákos-patak, és az akkori Nyelvtudományi Intézetben kikiáltottak „nagy úszómesternek” (apám és anyám csak beleremegett, ha felidéztük), mégsem félek a víztől. Könnyen megtanultam úszni, azóta sok tavat, folyót megismertem, rendszeresen szelem a Széchenyi nagymedencéjét… A szerelmem azonban a Tisza. Annak is felső vidéke. A kárpátaljai veszélyesebb szakaszon még nem jártam, de a Tiszabecs–Dombrád közötti Felső-Tiszát nagyon jól ismerem, a kanyarok, kompok, pontonhidak, fűzek, kócsagok visszaköszönnek. Éppen most tértem haza az idei túráról, de már tervezem a jövő évit. Akkor a Túr-túrán is részt szeretnék venni Nagyhódostól Túristvándin át a tiszai Nagybukóig.

Tiszabecs, Dióliget kemping. Innen indulnak túráink. Dióliget, hiszen ezen a tájon, az ország legkeletibb részén óriási dióültetvények vannak. A szomszéd Milota egyenesen a diópálinkájáról híres. De az – ahogy mondani szokták - egy másik történet. A kínálatban van még bor-túra is, de talán hitelesebb lenne pálinkatúrát hirdetni, hiszen Szatmárban járva aligha akad, aki ne kóstolná meg az igazi pálinkát. Gergelyiugornyán, a Tisza parti Las Vegasban egy kávézóban pontos árlistát látunk. Kommersz pálinka, féldeci 90 forint. Kérünk. „Nem, baj, ha minőségi” kérdeznek vissza. Ki mond erre nemet? Azután már rögtön 250 forintba kerül. Az persze nincs kiírva.

Az újoncok (mindig vannak) kicsit izgulnak az indulásnál. Milyen hajót kapnak (aki csónakot mond, azt a tulajdonos-túravezető megdorgálja), nem lyukas-e, nem borulnak-e föl stb. Mi már nem feszengünk, a harmadik túra után ismernek bennünket, adják a kenut, és oktatás nélkül elengednek. Az oktatás pedig igen érdekes! Túravezetőnk bemutatja a beszállást, az evezést, a kormányozást. „Nem velencei gondolásként simogatjuk a vizet, hanem erőteljesen lapátolunk!” A velencei gondoláshoz olyan ájtatos képet vesz föl, hogy még harmadnap is ezen nevetünk.

Én vagyok a parancsnok. A velem együtt utazó hölgyek (a túra végén kérik, hogy takarítónőként mutassam be őket), tavaly már lázadoztak ez ellen, de én őrzöm posztomat. A parancsnok kormányoz, s kanyarokban, kompnál, pontonhídnál, kikötésnél azért ez fontos tudomány. A hajózás lényege. A velem utazó hölgyek (takarítónők) legjobban ezt a mondatomat szeretik (partot értés előtt egy perccel): „Sisike már ne evez. Már Katika sem evez.” Tavaly azért volt egy kudarcom. A vásárosnaményi híd alatt éppen középen kívántam áthaladni. Tudtam, hogy a jobb oldalt kell választani egy régi pillér miatt, de nem eléggé tudatosult bennem. Neki is mentünk a régi pillérnek, fennakadtunk. A híd szélén lévő állóhajó matrózai elfordították a tekintetüket. Borulunk? Kilyukadt a hajó? Kiúszunk? A dráma másodperceit nem részletezem. Kiugrottam, letoltam a hajót a kőperemről és visszaugrottam. A szívem még tovább ugrált egy darabig. 

Idei hajónk névtelen. A tavalyinak ránk származott neve az volt: Okádék. Nem valami fölemelő. Pedig a név fontos, sok túratársunkat a hajó neve alapján jegyezzük meg. Végig a kenupadon a fenekem alatt a törülköző, azalatt pedig a Tisza-térkép és a jegyzetfüzet. A következő neveket jegyeztem föl: Tortúra, Szűzoltók, S-ördögök, Fall-Oszkár, Főnö-kék, Gponty, Bokorjáró, Nyomor-ék, Sir-vivor, Megy szépen, Qszó Erőd, Tép, Nemzeti hip-hop, Titanic. Ez utóbbiaknak mondtam: nomen est omen? Szép nyelvművelő esszét lehetne kerekíteni a Buzi-e vagy? kajaknévről. Tudniillik hazulról hozott szubstandard nyelvváltozat-e a –e kérdőszó (miért becézzük kedves nyelvészkollégák kérdőszócskának?), vagy tudatos nyelvhelyességi vétség, támadás a nyelvművelés fölöttes Én-t kialakító szerepe ellen; egyébként is, ki tudhassa azt, mi a helyes, mi akkor is megmondjuk az őszintét!

S ezzel már itt is vagyunk a Tisza-túra egyik lényegénél, a fizikai erőkifejtéssel párosuló teljes verbális felszabadultságnál. A Túr-torkolathoz vagy egy komphoz érkezve mindenki Petőfit szaval, mármint hogy „Nyári napnak alkonyulatánál…” és hamarosan jön a poén, „Ott ahol a kis Túr siet beléje…” Persze itt az a kérdés, hogy most a rendes Túr vagy az Öreg-Túr torkolatánál álldogált-e Petőfi Sándor. Meg azután: „Pihen a komp, kikötötték… De a kocsma bezzeg hangos…” Ki tud többet, ki tudja tovább?

Az éjszakáink valóban hangosak. Sokan nehezen viselik, hogy a Tisza-parti kempingekben olykor egész éjjel szól a zene, pajtadiszkó, büfédiszkó, kocsmadiszkó formájában. Sajnos ma már a kultúrát leginkább decibelben mérik, s örök az összeütközés a csendért, a jó levegőért, a túra öröméért kirándulók, valamint a bulizósok között. Több Tisza-túra után úgy látom, hogy végeredmény mindkét csoport esetében többnyire az: föladják. A túrázók elmaradnak, mert éjjel nem tudnak pihenni, a bulizósok kiszállnak, mert nappal nem tudnak evezni. Valami józan középutat kellene találni. A friss levegő, az evezés hatására én - csodák csodájára - mindig alszom, de minden átfordulásnál emlékszem az éppen aktuális slágerre. Tavaly a „Szerelemről szó sem volt…”, idén a „Királylány” volt a menő.

A tavalyi túrán, Szatmárcsekén nem sikerült egyedül (ez most nem társ-, hanem mértékhatározó) végigaludnom az éjszakát. Egy miskolci középiskolás társaság mulatozott (eufemizmus!) a sátram mellett. Én még ilyen folyékony, kidolgozott, aprólékos és választékos nyelvi durvaságözönt sohasem hallottam, mint akkor. Először azt gondoltam, hogy kimegyek a sátorból és szép szóval vagy durván arra kérem őket, hagyják abba. Mikor azonban azt is hallottam, hogy egy „tanár úr” is van köztük, győzött bennem az antropológus, elővettem noteszemet, és egy órán keresztül jegyzeteltem szövegelésüket. Az idei túrán már nem találkoztam velük. Hogy miért ide írom a következő észrevételemet? Úgy tapasztalom, lassan már a fűzfák (vagy a fűzfalevelek) számával egyezik a Tiszában úszó műanyag palackok száma.

Találkoztam viszont a Tisza-szerelmeseivel is, akik a jó levegőért, az érintetlen természetért, az evezés, homokpadokon heverés, az úszás gyönyörűségéért jönnek a Tisza-túrára. Akik persze megkóstolják a szatmárit, fölhajtanak egy-egy hosszúlépést, de valójában a természettel, a történelmi és irodalmi emlékekkel, a túratársakkal ismerkedni, vagy egyszerűen csak beszélgetni, esetleg hallgatni, elmerengni jönnek. Ők az igazi turisták, akik szeretnék megőrizni a Tisza szépségét. Ők hozzák el gyermekeiket is. Már sok embert csábítottam a Tiszához, jövőre még többen leszünk. Tehát jövőre a Túr-túrával tetézett Tisza-túra vár ránk, amely biztosan nem lesz tortúra! Legföljebb: bortúra.

Balázs Géza

 Tisza túra nyelvésztalálkozó Tuzsér 2010.

Azok a varázslatos Tisza túrák

Elgondolkoztak már azon miért olyan népszerűek - ha nem a legnépszerűbbek - a Tisza túrák, hazánkban? Miért van a Tisza túráknak olyan egyedi, különleges varázsa? Lehet, hogy a magyarázat a múltunkban a történelmünkben keresendő? Lehet, hogy a folyó szeretete, tisztelete beleivódott génjeinkbe is? Az biztos, hogy mi magyarok ezer szállal kötődünk ehhez a folyóhoz.

A Tiszát nevezik az Alföld vízi „főutcájának” is. Szakirodalmi szerzőgárdájában is a magyar alkotók vannak többségben. Költők, írok, sokaságát ihlette meg és ejtette ámulatba a Tisza. Még Anonymus is említi írásaiban a Tiszát a honfoglalással összefüggésben. Számos legenda kötődik a Tiszához, többek között Attila király temetésének legendája is.
A Felső-Tisza vidékén még most is megcsodálhatjuk az elmúlt ezer év hagyatékait, az Árpád- és középkori templomokat, kastélyokat, kúriákat vagy a szabolcsi földvárat. A vidék nagyon gazdag - szinte változatlan formában fennmaradt - néprajzi értékekkel bír. Tarpán megcsodálhatjuk a népi építkezés hagyományait, a Felső-Tisza vidéken a fa harangtornyokat, a középkori kő és tégla templomokat. Az ország egészét tekintve a Felső-Tisza vidékén találták a honfoglaló magyarság leggazdagabb sírjait.

Egyes kutatások szerint a Tisza legalább öt tucat település névadója, megelőzve ezzel a szintén gyakorta névadó Dunát és Balatont. A Tisza völgy lakói mindig is élőbb kapcsolatban voltak folyójukkal, mint a Dunánál élők, vagy a Balaton lakói, annak ellenére, hogy a Tisza sokszor tönkretette, megsemmisítette a nehéz, verítékes munkával előállított termékeiket, elpusztította állataikat, lerombolta otthonaikat. Az emberek mégis visszatértek, újra építették házaikat, újra kezdték életüket.

A Tisza életet, megélhetést, munkát, menedéket adott őseinknek. A honfoglaló magyarok fő tevékenysége az állattartás volt. Olyan állataik voltak, amelyek alkalmasak voltak az úgynevezett ridegtartásra. Ezek az állatok szívósak, igénytelenek voltak, jól viselték a szabadban tartózkodást. Még ebből az időből származik a magyar ló mellett, a szürke marha, a rackajuh, a mangalica sertés. Érdekes, és örvendetes, hogy újból kezdik felfedezni, tenyészteni ezeket, az állatokat. Tarpán van egy vállalkozó, akinek farmján csak ilyen állatokat tenyésztenek.
A folyó rendkívül gazdag halban. Több külföldi utazó méltatta a Tisza halgazdagságát, többek között egy Edward Brown nevű angol utazó, aki a halbőség szempontjából a Tiszát Európában az első helyre sorolta. Egy kortársa pedig azt állította: „A Tisza fele víz, a másik fele hal”. Nagyon sok embernek a Tisza volt a fő megélhetési forrás. A folyóhoz kapcsolható foglalkozások, hajós, halász, madarász, csíkász, pákász, tutajos, gabonamolnár, gyékényszövő, vadász, nádvágó. Téli kiegészítő foglalkozásként művelték a gyékényfonást, gyékényszövést, kialakultak a szűcs és szűrszabó-ipari központok ( Szeged ).

A Tisza az Alföld vízi országútja volt, itt szállították tutajokon a kárpátaljai rönkfát, a máramarosi sót. Bárkákon fuvarozták a tokaji követ, bort, a Tiszamenti gazdák gabonáját, a szenet. Jelentős volt a fafeldolgozás. Az áruszállításra használt tutajok a lerakodás után fűrészmalmokba, vagy hajóépítő műhelyekbe kerültek, ahol építőanyag, palló, gerenda, cserépléc, vagy egy újabb vízi jármű lett belőlük. Ugyanakkor a Tisza és főleg annak árterei, mocsarai menedéket adtak az üldözötteknek a tatár és a török pusztítás ellen.

Őseink megtapasztalták a folyó szeszélyességét és igyekeztek az alföld magaslataira építkezni, amely települések szigetként emelkedtek ki a mocsárvilágból. Ezen települések lakosainak mindennapi közlekedési eszköze a csónak volt. A legenda szerint ennek emlékét őrzi a szatmárcsekei csónakfejfás temető is, amely szerint a halottakat csónakon szállították a magaslaton lévő temetkezési helyre, és mivel visszafelé már az elhunytnak nem volt szüksége a csónakra azt fejfaként állították sírhantjához.

A Tisza és környezete fával, szalmával, náddal tüzelőt biztosított eleinknek.

A Tisza a „legmagyarabb” folyó, különösen igaz ez, ha a történelmi Magyarország területét vesszük alapul. A Tisza a jelenlegi Ukrajna területén a Máramarosi-havasokban az 1145 m magasan fakadó Fekete-Tisza és a 2058 m magas Hoverla felől táplálkozó 1600 méterről induló Fehér-Tisza összefolyásával születik meg. A Tisza jelenlegi hossza a torkolattól a Fekete-Tisza forrásáig 962,2 km ebből a magyarországi szakasz a leghosszabb 584 km. A folyó Kárpátalján még 10 km/ó sebességgel robog, Tiszabecsnél belépve Magyarországra már 5km/órára szelídül, hogy aztán Szegednél mindössze 2km/órás sebességgel lepjen ki az országból. A Fekete-Tisza forrásához a legutolsó szakaszon egy erdei úton kell haladnunk, ami a második világháborús Árpád-vonal része volt.

A Szőke-Tisza nevét szürkés színe miatt nyerte, a folyó igen sok finomszerű lebegtetett agyagos hordalékot szállít, amely jellegzetes „szőke” színt kölcsönöz a vízének. Az Ukrajnából induló Tisza túrák résztvevői jól nyomon követhetik azt a változást, amit a víz okoz a part mentén. Először nagy kövekből álló partokon köthetünk ki, majd ezek a kövek egyre kisebbek lesznek, ami már Szatmárcsekénél sóderpadba megy át és végül Tivadartól tengerpartokat is meghazudtoló, homokpadokat találunk. Érdekes, hogy a magyar nyelv milyen sokféle nevet adott ezeknek a képződményeknek: porond, palaj, lapaj, sóderpad, homokpad. A víznek ezt a fantasztikus munkáját még Tiszabecsen is érzékelhetjük, ha fürdés közben a hátunkra fekve beletesszük a fülünket a vízbe és halljuk, amint a folyó görgeti a köveket a meder alján. A meredek hegyi lejtőkről elmosott, durvább anyagok lerakódnak a síkság peremén, kialakítva a kavicsos porondokat, de a finomabb szemcséket tovább úsztatja a víz. Ez az iszaposság adja a szőkeségét. A Tisza évente 15 millió tonna iszapot visz a Dunába.

A Tisza és mellékfolyóinak szabályozása Széchenyi István és Vásárhelyi Pál nevéhez kötődik. A szabályozással nagyon sok földművelésre alkalmas területet nyertünk, ugyanakkor nagyon sok természeti kincset, érdekességet veszítettünk. A szabályozás után két méterrel mélyült a Tisza.
A Tisza eléggé szeszélyes folyó, ezzel jó, ha tisztában vannak a Tisza túrák résztvevői. A tavaszi zöldár után bármelyik évszakban kialakulhatnak rendkívüli árvizek. Ilyenkor a folyó pár óra alatt akár több métert is emelkedhet, gyorsan elöntve a porondon felállított táborhelyet.

A szabályozás után a vizes élőhelyek igen kis területre zsugorodtak. A hazai területen a gátak közötti ártéren az Alföld növény és állatvilága helyenként eredeti formájában, természetes állapotában található. Az ártereken a bokros, füzes a jellemző, uralkodó fája az ezüstfűz, a fekete, a fehérnyár, a kosárfonó fűz.
Aljnövényzetében a hamvas szeder és a nagy csalán található. A magas ártereken a kőris-szil, ligetes vegetáció is megjelenik. A kocsányos tölgy, a mezei szil, a magyar kőris, és a gyertyán, a cserje szintben a galagonya, a som, a fagyal, a veresgyűrűsom díszlik a fekete bodzával és a kecskerágóval. A gyepszintben a hamvas szeder és a farkasalma él. A Felső-Tisza vidékén, az ártereken dióligetek, szilvások, almáskertek is találhatok. Sajnos az utóbbi években az új tulajdonos gazdák nagyon sok diófát kivágtak az ártereken.
A holtágakban tündérrózsa, sárga tavirózsa, nefelejcs, sulyom, sárga nőszirom, nyílfű tőzike, mocsári gólyahír, széki boglárka és fekete nadálytő is megtalálható.
Az árterek erdeiben több emlős megtalálható: szarvas, őz, vaddisznó, róka, nyúl. Igen gyakori a vízipatkány, a mezei pocok az egér. Sajnos vannak szép számmal böglyök, szúnyogok, és kullancsok is.
A különböző békák esti zenéje a mocsarakra, holtágakra jellemző.

A „Tisza virágzás” a folyó csodálatos természeti jelensége. Június végén nagy tömegben rajzanak a 25-38 mm nagyságú hártyás szárnyú, hosszú villás farkú rovarok. A hímek a víz felett 1-3 m magasan repülnek a kora délutáni órákban. Kissé késve, a nagyobb testű nőstények is tömegesen megjelennek. Röpködnek millió számra, majd megtermékenyített petéjüket a víz színére rakják. Az álcák a mederfenék iszapjában fejlődnek és nagy tömegben élnek. A tiszavirág nászrepülése csak pár óráig tart, a kifejlett kérész nászrepülése során „szerelemből él” egyáltalán nem táplálkozik. Mire a nap lemegy  a rajzás is befejeződik. A millió rovar a víz színére hullik, bőséges lakomát nyújt a vízi madaraknak és a halaknak.
A rajzás csak tiszta vízben következik be. A Tisza újból virágzik, ami azt jelenti, hogy kiheverte a néhány éve ciánszennyezés okozta sokkot, ezzel utat, példát mutatva nekünk, embereknek az újra kezdéshez, a megújuláshoz.

Miért is olyan varázslatosak, vonzóak a Tisza túrák?
Talán a tengerpartokhoz is hasonlítható homokpadok, a dús, buja növényzet, a különleges állatvilág, a víz simogató selymessége, a folyó menti falvak rendezettsége, szépsége, romantikája, az itt élő emberek kedvessége, vendégszeretete, őseink szelleme, történelmünk, múltunk emlékei, mítoszai azok, amelyek  beleivódnak, belevésődnek agyunkba, lelkünkbe, ami olyan vonzóvá, varázslatossá teheti a Tisza túrákat.